Kigyulladt a makói fürdő épülő kupolája

2011. augusztus 22.
Kigyulladt a makói fürdő épülő kupolája

“A kiemelt, hármas fokozatú tűzhöz röviddel egy óra után riasztott tűzoltók nagy erőkkel, négy gépjárműfecskendővel és két, magasból mentésre alkalmas járművel vonultak a helyszínre. A szemtanúk elmondták, hogy a Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő tetőszerkezete többméteres lángokkal égett. Az állványoktól menekültek a munkások, szerencsére senki nem sérült meg. A kupola füstje a városközpontból is jól látszott.
A tűz körülhatárolása után két vízsugárral még hosszú ideig hűteni kellett a tető acélszerkezetét és a szigetelésként használt üveggyapotot, nehogy a lángok újra fölcsapjanak – mondta az ezredes.
A 12 ezer négyzetméteres alapterületű fürdőkomplexum – amelynek formáját meghatározzák a Makovecz Imre épületeire jellemző ívelt kupolák, égbe törő kecses oszlopok és a ragasztott fa tetőszerkezetek – bokrétaavatóját májusban tartották.
Az előkészületi munkálatokkal együtt 3,6 milliárd forintos fürdőberuházáshoz a makói önkormányzat több mint másfél milliárd forintot nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program pályázatán. A fürdő a tervek szerint december 1-jén nyitott volna.”
Forrás (kivonatolva): delmagyar.hu